Hantz Pétert és Kovács Lehelt kirúgták ugyan a Babes-Bolyairól, de a Bolyai Kezdeményező Bizottságot nem a matyók hímezték. Bodó Barna Szamosközi Istvánt plágiummal vádolja, amit ez utóbbi persze hevesen tagad.

A média erre a plágium-ügyre koncentrál, és nem sokat foglalkozik az egyéb részletekkel. De nem árt feleleveníteni, hogy Hantzékat többen és többször azzal vádolták, hogy BKB-s tevékenységük mellett vagy mögött nem sok szakmai teljesítmény van. Végre most valaki kimondta világosan, hogy a Physical Review Letters-ben közölni tudományos cikket valamivel komolyabb tudományos teljesítmény, mint akármelyik kolozsvári vagy hazai kiadónál közölni akármit. Márpedig a legtöbben a leghevesebb BKB-kritikusok között csak olyan lapokban szoktak közölni, amelyeknek az “impact factor”-a olyan, mint a román ipar Caragiale szerint: “este admirabila, sublima putem zice, dar lipseste cu desavarsire”.

De térjünk arra, ami a médiát jobban érdekli: plagizált-e Szamosközi tanár úr vagy sem. A BKB szerint

mind a doktori dolgozatban, mind az Evaluarea potenţialului la elevi című könyvben előfordul ugyanaz a csaknem három teljes oldalt kitevő szöveg, amely megtalálható egy korábban megjelent francia könyvben, a Fredi P. Düchel által szerkesztett Textes de base en pédagogie – l’éducation cognitive – le développement de la capacité d’apprentissage et son évaluation című kötetben. A szövegátvétel részben szó szerinti, részben csak a kifejezésmód változik, a gondolatmenet egyezik. A szóban forgó szöveg három szerzője (Jean Louis Paour, Jeanine Jaume, Odile de Robillard) azonban sem lábjegyzetben, sem a forrásmunkák között nincs feltüntetve.

Sz. I. válasza itt olvasható. Szerinte a plágium meghatározása a következő (gyors és hozzávetőleges fordításban): olyan gondolatok, amelyeket részben vagy teljesen átvett valaki, és úgy tüntette fel őket, mintha saját munkája eredményei lennének. A szóban forgó három oldalról ő sehol sem állította, hogy a saját eredményeiről lenne szó; ebből következik, hogy az nem plágium.

A bajok ott kezdődnek, hogy a plágiumnak nem egészen ez a definiciója. Nézzük csak pl. a magyar Wikipédiát:

Plágiumnak vagy plagizálásnak nevezik azt a cselekedetet, ha valaki egy másik ember (az eredeti szerző) munkáját saját publikált munkájában hivatkozás, forrás megjelölés és/vagy szerzői engedély nélkül felhasználja, azt sajátjaként tünteti fel, és ezzel a eredeti szerző jogait sérti.

A Szamosközi tanár úr gondolatmenete szerint, ha valaki szó szerint kimásolna egy néhány passzust Watson és Crick 1953-as Nature cikkéből, anélkül, hogy hivatkozna rájuk, az nem lenne plágium, hiszen mindenki tudja, hogy ki magyarázta meg a DNS szerkezetét.

A teljesség kedvéért, és a Transindex jóvoltából, hadd másoljunk ide egy passzust a francia szövegből és ugyanannak az a’ la Cluj változatát.

Por ce faire, on mobilise trois types d’aides: a) proposer des taches dont la resolution ne depend pas essentiellement d’acquis cognitifs anterieurs, b) chercher a lever les entraves actuelles au bon functionnement cognitif, c) induire un degre de fonctionnement “optimal” compte tenu de la nature de la tache et des capacites du sujet. La quantite comme la nature des aides peuvent varier fortement d’un instrument d’evaluation dynamique a l’autre. Cela peut aller d’aides ponctuelles et standardisees (Carlson & Wiedl, 1992a; 1992b) jusqu’a de veritables programmes d’apprentissage proposes sur plusieurs heures (Guthke, 1992).

És:

Ajutoarele pe care evaluatorul le ofera evaluatului vizeaza trei aspecte principale: 1. utilizarea unor sarcini a caror rezolvare nu depinde in mod necesar de achizitiile cognitive anterioare; 2. anihilarea acelor obstacole actuale care determina inefecienta functionarii cognitive; 3. inducerea unui nivel optim al functionarii mintale tinand cont de natura sarcinii si capacitatea subiectului. Cantitatea si natura ajutoarelor poate varia de laa cele standardizate (Carlson & Wiedl, 1992) pina la programe de invatare (Guthke, 1992).

Ennek elég erős plágium szaga van, és mellékes, hogy a bevezetésben, a fő fejezetben, vagy a köszönetnyílvánításban jelenik-e meg a szöveg.

Persze nem állítom, hogy nem fordulhat elő: valaki elkövet egy ilyen hibát pályája elején, de azután – vagy azelőtt – olyasmiket produkál, amiknek súlya mellett eljelentéktelenednek az ilyen régi melléfogások. Ilyesmiről egyelőre semmi szó nem esik: az egyetem vezetősége mindent tagad – és ezzel mindenkit hülyének néz.

Sajnos, jobbanmondva szerencsére, ezek a pofátlan dolgok, amiket tényeknek hívnak, magukért beszélnek.