A marosvásárhelyi Népújság egy régi, tavaly februári számára tévedtem 🙂 , s érdeklődéssel olvastam ezt a cikket egy könyvbemutatóról. Balogh Béla “A végső valóság” cimü könyvéről van szó, melyről több cikk jelent meg a kolozsvári Szabadságban. Hogy mért térek vissza állandóan ehhez a témához? Azért, mert kiváló példának tartom arra, hogy az otthoni értelmiség nagy része mennyire képtelen megitélni, hogy egy könyv vagy szöveg nagy szakértelemmel megirtnak és izgalmas újdonságokat taglalónak tekinthető-e, vagy pedig nem egyéb, mint egy a sok értelmetlen paranormális handabanda közül. (Akinek nem inge, ne vegye magára). Egy értelmes középiskolás is hamar rájöhet arra, hogy Balogh Béla könyve egyértelmüen az utóbbi kategóriába tartozik (erről többek között itt, itt és itt is lehet olvasnivlót találni).

A szerzőt Illyés Kinga szinmüvésznő mutatta be, s a cikk szerzője, Lokodi Imre szerint, az érdeklődés nagyobb volt, mint a vásárhelyi Diakóniai Ház bármely más rendezvényén. Azt is megtudhatjuk, hogy a könyv “statikai szerkezet, amire még nagyon sok kutatást lehet építeni.” Valamint: “A halál utáni, valamint a születés elôtti élet lehetôsége már nem hit kérdése, hanem fizikai törvényszerûség.”

Yeah, right.

5 thoughts on “

  1. Ajánlanék egy könyvet neked (persze lehet h. ismered), amit egy ” valódi tudós” írt, a tudomány, tudományos gondolkodás lehetőségeiről és korlátairól:Mérő László: Új Észjárások – A racionális gondolkodás ereje és korlátai (Tericum Kiadó 2001)

  2. A cikkekben több pontatlan idézet is van. Eddig 3 könyvét olvastam és sehol nem írja, hogy csak ő tudja az igaszságot. Továbbá nem állítja sehol, hogy a tudomány úgy ahogy van rossz, éppen ellenkezőleg, segítségével nagyon sok mindent megtanult az ember.

  3. én szkeptikusként közelítek a para témákhoz..a végső valóságot nem tudtam letenni, mert minden feltevés tudományosan alátámasztott, tehát ha a feltevések rosszak akkor a tudományunk alpjaiban hibás!

  4. Kedves névtelen(ek), köszönöm az értékeléseket. A könyvet elolvastam, és csak még jobban meggyőződtem, hogy egyáltalán nem érdemes tölteni vele az időt. B.B. valóban nem írja, hogy csak ő tudja az igazságot, de egyértelmű, hogy azt hiszi, olyan dolgokra jött rá, amire nálánál sokkal szakavatottab híres fizikusok, kozmológusok, pszichológusok, neurológusok, stb., nem. Ez, ismétlem, olyan szerénytelenség egy valódi tudományos háttérrel nem rendelkező személy részéről, ami eleve gyanússá teszi az egészet. A könyv elolvasésa csak megerősíti a gyanút, hogy áltudománnyal, azaz magyarul értelmetlen és értéktelen zagyvasággal van dolgunk.

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s