A média jövője jelene


Apróság, de muszáj megemlíteni: azt írja a július hetedikei Szabadság, a “Tudományos-fantasztikus: a média jövője” című cikkben, hogy

A technika-guruk jóslatai szerint nemsokára a mobiltelefon lesz az a műszer, amelyről egyszerre lehet majd videót nézni, zenét hallgatni, internetezni, chattelni – vagy éppen saját tartalmat készíteni és azt feltölteni a világhálóra.

Nemsokára? Ugyan-ugyan. Ez nem a média jövője, és nem tudományos-fantasztikus elmélkedés, hanem valóság.

A cikkben emlegetett mobiltelefonra egy lehetséges példa az iPhone. Ráadásul már az iPhone előtt is voltak “okos” telefonok, amelyek mindenre képesek, amik a cikkíró szerint csak a technika-guruk jóslataiban léteznek. Az más kérdés, hogy engem igazán csak az iPhone óta kezdett a mobiltelefon-téma igazából érdekelni. Ha idővel még GPS-t is tesznek rá, a Google Maps mellé, akkor valóban ez lesz az egyik legizgalmasabb és élvezetesebb szerkentyű.

4 thoughts on “A média jövője jelene

  1. a cikkben említett mobiltelefon nem iphone, a tévedés elkerülése érdekében. igen, az iphone is képes rá, de jóval előtte már más telefonok is képesek voltak mindenre, amit az iphone tud, sőt. meg merném kockáztatni, hogy az iphone el is marad a távol-keleti készülékek mögött úgy sebességben (pl 3G-s iphone még mindig nincs), mint funkcionalitásban. a különbség az, az apple marketing osztálya mindig jó volt. esetleg figyelmedbe ajánlom az mb.softbank.jp oldalt.ami a szabadságot illeti, sajnos csak tartják a saját szintjüket:)

  2. István,azt mondod, “igen, az iphone is képes rá, de jóval előtte már más telefonok is képesek voltak mindenre, amit az iphone tud”. Én pedig: “Ráadásul már az iPhone előtt is voltak “okos” telefonok, amelyek mindenre képesek, amik a cikkíró szerint csak a technika-guruk jóslataiban léteznek.” A kettő szerintem ugyanaz. Szerinted nem?Ami a funkcionalitás és a 3G hiányát illeti: így van, az iPhone nem tud mindent és nem is a leggyorsabb. Tegyük még hozzá azt is, hogy ugyan használható az Egyesült Államok-on kívül is, de a kártya nem cserélhető benne, úgyhogy muszáj fizetned az AT&T borsos árait. Én az iPhone mellett a Nokia N95-öt nézegettem egy darabig, elsősorban aa GPS miatt.De végül csak az iPhone mellett döntöttem, s nemcsak az Apple ügyes és ravasz marketingjének köszönhetően. Hanem annak is, hogy szebb és egyszerűbb bármelyik más szerkentyűnél. Az érintésérzékeny képernyő szerintem csúcsminőségű, és abszolút élvezetes a Google Maps-en vagy az interneten bóklászni vele. Röviden: az iPhone interface-t nem cserélném el egyetlen más szupertelefonnal sem.

  3. igen, a két dolog majdnem ugyanaz, csak árnyalatnyi különbségek vannak. nekem abban akadt meg a szemem, hogy a cikkíró által leírt telefonra ráfogtad, hogy iphone. de látom, már pontosítva van:)az előbb nem voltam elég pontos, én erre a telefonra gondoltam, az általad is említett nokia mellett funkcionalitásban szerintem ez körözi le (időben legalábbis) az iphone-t, az egyik haver még az iphone interface-ét is tudta rá telepíteni.én nem bírálom az iphone-t, mert téleg érdekes szerkentyűnek néz ki, az előbbi hozzászólásommal azt akartam aláhúzni, hogy jóval az iphone előtt léteztek a cikkíró által futurusztikusnak címzett telefonok. lehet nem pont így jött le neked:)

  4. Igen, bevallom, nekem a cikkből idézett szöveg olvastán az iPhone jutott egyből eszembe, és a blogbejegyzés ebből az enyhén elfogult szemszögből íródott 🙂 . Most ki van igazítva nagyjából, kösz az észrevételekért.

Leave a Reply to zs Cancel reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s