Paprika Balkanicus

Néhány héttel ezelőtt Londonban kellett néhány órát töltenem, s mit tehet jobbat ilyenkor az ember (bár meg kell adni, hogy az első osztályú repülőtéri váróteremben lelhető Sauvignon Blanc fajták ingyenes kóstolgatása is elég vonzó tevékenységnek tűnik), szóval, mit tehet jobbat, mint egy kis sétát a belvárosban. A magamfajta extrém science-centrikus személynek persze az első dolog , ami eszébe jut (a Sauvignon Blanc után), az a Newton és Darwin sírja a Westminster Abbey-ben. Utoljára 15 évvel ezelőtt jártam arrafele, és akkoriban még csak sarjadzott bennem a felismerés, hogy milyen izgalmas dolgokra jöttek rá mindketten, úgyhogy jobban érdekeltek a megszokott londoni turista-attrakciók és a fényképezőgépek. [A Sauvignon Blanc is kevésbé izgatott akkoriban.]

A Westminster Abbey azonban zárva van vasárnap; a hozzá tartozó, vasárnap is nyitva tartó boltban pedig csak egyházi dolgokat forgalmaznak, melyek kevésbé érdekelnek, mint a tavalyi krikett- és curling-világbajnokság eredményei. Sehol semmi nyoma Darwinnak vagy Newtonnak. Sauvignon Blancról nem is beszélve.

Mérgemben a Covent Garden felé fordultam, ahol nagy meglepetésemre valami ismerősen szóló zene fogadott. Az a fajta zene, amitől minden keleteurópai felizgul, hogy Dénes Pistát idézzem. Az a fajta, amiről nem igazán tudod eldönteni, hogy román-e, magyar-e, valami szláv erőlködés, vagy leginkább a klezmerre emlékeztet. Magyarán egész jól hangzott, és szemmel láthatólag nemcsak a keleteurópaiak élvezték, hanem a britek és mindenféle turisták is. Paprika Balkanicus-nak hívták a csoportot, egy szerb, egy román, és egy szlovén tag muzsikál benne. És egész jól, meg kell mondanom.


Fura egy élmény volt, Texasból jövet, Afrikába menet, egy kis Kelet-Európa, a Covent Gardenben.

Utána még jobban tudtam értékelni a Sauvignon Blanc-ot a repülőtéren.

New Orleans, Jazz Fest


New Orleans az a város, ahol nehéz olyan kocsmát, vendéglőt, klubot, vagy akár üzletet találni, ahonnan rossz zene szól. Márpedig a zene sok helyen szól, és nem is kis hangerővel, minden este a French Quarter-ben, egymást túlkiabálva, egymást túllicitálva. Egyfajta “survival of the fittest”-ről van szó: a Bourbon utcán, ha nem tudsz elég nézőt, hallgatót, turistát, alkoholistát, szájtátót becsalogatni minden este, akkor el vagy veszve.

New Orleans az a város, ahol reggel tízkor leülsz, hogy igyál egy kávét, és megkérdezik, nem óhajtasz-e egy ‘bloody mary’-t. S ha körülnézel, látod, hogy vannak, akik nem utasítják vissza.

New Orleans az a város, ahol egymást érik a jobbnál jobb és drágábbnál drágább vendéglők; de nem messze a legelitebb kajáldáktól és hotelektől bedeszkázott, elázott, hiányos fedelű épületek jelzik, hogy merre pusztított 2005-ben a hurrikán.

Norah Jones
New Orleans az a város, ahol minden évben egy néhány százezer ember gyűl össze zenét hallgatni a Jazz Fest-en, ahol nemcsak dzsesszt játszanak, és, akárcsak a French Quarter-ben, nehéz hallgathatatlan zenét találni. Miközben Van Morrisont vagy valamelyik névtelen helyi együttest hallgatod (amelyik sok szempontból jobb, mint Van Morrison, különösen néhány sör után), enyhe marijuána-illat lengi be a levegőt. A happiness-hangulat azokat is elkapja, akik csak passzívan szívják.

Vagy az a sörnek köszönhető?


Több fotó itt.

Same content, new form

Welcome to the redesigned zs blog. I think it looks a bit more professional than before. I tried Typepad for a change, but in the end I prefer Blogger. At least Blogger lets you tinker with the blog template as much as you want — for free. Of course, my knowledge of cascading style sheets and such is limited, but I was still able to give it a slight personal touch, so that it does not look exactly like every third blog on blogspot.com. The only thing I would like to have (and Typepad has it) is the possibility to organize posts into categories, but I guess I will have to live without that.

The largest traffic jam in the known Universe

Hurricane Rita is gone. And, as Stan Marsh of South Park would say, we learned something today: don’t trust the local and state and federal government, people who are supposed to give you advice and help during an emergency situation. Don’t trust them because they often seem incompetent, arrogant, dishonest, and self-congratulating.

To be more precise, on Wednesday, September 21, we decided that the best thing to do is to leave Houston, and left on the next morning. After six hours in the car, we were about 20 miles away from our home, and we already used up more then a quarter of the gas in the tank. That was the point when we turned around, and that was the right thing to do. Clearly, we were in the largest traffic jam in the known Universe. Important people like mayors and judges kept saying on the radio that (1) they were going to make all lanes of the highway one-way, and (2) gasoline was going to be provided by tanker trucks. After six hours, we could see no evidence of this whatsoever. We realized that we would sooner or later run out of gas and be stranded on the highway, at the merci of other people, or even worse, at the merci of the authorities who were arrogant enough to say at one point that they were not responsible for the traffic backups outside of their jurisdiction. And it is clearly better to be in a building as opposed to a car on a highway when hurricane-force winds start providing the entertainment.

I don’t get this. Do you have to be a rocket scientist to realize that, if you put 3 million people or possibly more at the same time on three highways, you will end up with humongous traffic backups and all those people will have to spend tens of hours or even several days on the roads? I understand that you want to evacuate as many people as possible when a category 5 hurricane is approaching, but that does not mean that you should create panic and call for evacuation in a totally disorganized way. During the days before the landfall of Rita, I haven’t seen on television a map of the three mandatory evacuation zones; I haven’t heard a definition of so-called low-lying areas of Harris county (are they below the 20 ft elevation? 30? 50?); and I haven’t seen a map of the road conditions on the major evacuation routes. How can you call this botched job a “successful evacuation” when there was no gas, no water, no food along the evacuation routes, opening up the counterflow lanes took forever, and most people went through a whole lot of unnecessary suffering and stress?

Erdélyi blog

A kolozsvári Transindex fórumán “erdélyi” blogokról folyik többek között a szöveg. Nem szoktam a Disputát olvasni, csupán arra figyeltem fel, hogy hirtelen megnőtt e honlapon a forgalom, s így bukkantam rá az idevezető linkre. Mindez nem lenne különösebben érdekes, ha az első reakció nem így hangzana:

“Bar Zoltan Sylvester (sic!) Erdelyben nott fel, sot idonkent a Szabadsagot is olvassa (van ugye neten is), talan kicsit sarkitas Erdelyi-nek nevezni blogjat :).”

Hmmm… Érdekes kérdés: mitől lesz erdélyi vagy nem-erdélyi egy blog? Egyesek szerint elsősorban attól, hogy valaki hogyan írja a nevét, és – gondolom – Erdélyben csapkodja-e a billentyüket vagy sem. A tartalom, a téma: az nem fontos. Na nem mintha az én blogom csupán kincses Kolozsvárról, Mátyás királyról meg a csíksomlyói búcsúról szólna. De van benne egy néhány jegyzet, melyeknek talán van némi erdélyi relevanciája (hopp… egy idegen szó… vajon ez is csökkenti erdélyiségemet?).

Ami a nevet illeti: az “igazi” erdélyiek egy része nem hajlandó felfogni, hogy aki huzamosabb ideig idegen nyelvü környezetben él, az nem egy légüres térben tengeti életét, hanem néha muszáj kommunikálnia magyarul nem tudó és a magyar személynévrendszert nem ismerő személyekkel, és ezt sokkal könnyebb megtenni, ha nem kell naponta ötszázszor elmagyaráznod, hogy a magyarok milyen sorrendben használják a család- és személyneveket. S mivelhogy internetes elmélkedéseimet (remélem) nemcsak tősgyökeres magyarok olvassák, szerintem nem olyan egetrengető bün az angolos sorrendet használni.

Másrészt, sajnos meg kell mondanom, hogy a mai “erdélyiség” egyre kevésbé vonz. Nem hiányzik az az Erdély, ahol a természettudomány és a technika nem igazán téma, ahol a búcsúra járó harisnyás székelyre látszólag az egyedüli alternativa a nihilista posztmodern értelmiségi, aki a sebességről, mint olyanról elmélkedik; ahol az “ateista” szónak legalább annyi negatív konnotációja van, mint Amerikában (s ez nem kis teljesítmény…).

Végezetül, próbáljuk csak elképzelni, mi lenne, ha Kőrösi Csoma Sándor ma élne és úti jegyzeteit egy blog formájában rögzítené (tévedés ne essék, az analógia megáll a névhasználat szintjén!). Mintha látnám, hogy kerülne valaki, aki így reagálná le blogját a Dispután:

“Bar Alexander Csoma de Kőrös (sic!) Erdelyben nott fel, sot idonkent a Szabadsagot is olvassa (van ugye neten is), talan kicsit sarkitas Erdelyi-nek nevezni blogjat :).”

First post on this blog, on a rainy Saturday. (It tends to rain on weekends over here).

Bought a few days ago the new issue of Skeptic. It has a chapter in it from the new book by Simon Conway Morris (Life’s Solution : Inevitable Humans in a Lonely Universe). Quite disappointing: “…at some point and somehow, given that evolution has produced a sentient species with a sense of purpose, it is reasonable to take the claims of theology seriously”. Or: “In essence, we can ask ourselves what salient facts of evolution are congruent with a Creation.”

Luckily, a good review follows by Donald Prothero that summarizes the issue very well: “Well written trade science books are a vanishing breed, marketed to smaller and smaller audiences who are easily suckered into reading and believing pseudoscientific babble and religious tracts masquerading as science. What a pity that such a distinguished scientist as Conway Morris (who has produced much excellent science in the past) falls into the latter trap with this book.”