Long time, no blog. De — egy emlitésre méltó interjú a Krónikában (2004 agusztus 13):

– Hogyan került Amerikába?

– 1995-ben, miután befejeztem tanulmányaimat a kolozsvári Babeº–Bolyai Tudományegyetemen, elszegõdtem tanársegédnek ugyanott, a Földtan Tanszéken. A természetes és szükséges következõ lépés az lett volna, hogy beiratkozzam doktorálni, azonban úgy éreztem, jó lenne kipróbálni valami egyebet is, és öt év után máshol is belekóstolni a tudományos életbe. Miután – a Soros Alapítvány támogatásával – letettem az egyesült államokbeli doktorátushoz szükséges teszteket (TOEFL, GRE), rájöttem, hogy érdemes próbálkoznom, kinéztem két olyan kutatócsoportot, amelyek az én érdeklõdési körömhöz hasonló témákkal foglalkoztak, és elküldtem a pályázatokat. Ez az amerikai egyetemeknél viszonylag egyszerû és átlátszó folyamat, és – különösen jobb helyeken – semmi különbséget nem tesznek a külföldi és amerikai pályázók között. Mindkét egyetem, a keleti parton levõ Yale és a nyugati part menti Stanford is elfogadott; én végül Stanfordot választottam. Így kerültem az Egyesült Államok egyik legszebb, legérdekesebb (és legdrágább) vidékére. Stanford campusa ugyanis San Francisco és a Silicon Valley-ként ismert településsor között helyezkedik el.

– Mi a szûkebben vett szakterülete, eredményei, milyen kutatási programokban vesz részt?

– Szûkebb szakterületem a szedimentológia vagy üledékföldtan. Ilyen irányú érdeklõdésem még azokból az idõkbõl származik, amikor a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium diákjaként és egy amatõr barlan-gász- meg geológuscsoport tagjaként jártam a Székelyföld és a Kárpát-kanyar hegyeit. E vidék egyik leggyakoribb kõzetegyüttese egy monotonnak tûnõ homokkõ-agyagréteg váltakozás, mely valamikor egy mély óceánban rakódott le, tengeralatti földcsuszamlá-sok, iszaplavinák eredményeként. Ezt a jelenséget, ezt a kõzettípust és ugyanezeket a kõzetkibúvásokat kezdtem tanulmányozni, mikor Stanfordba kerültem. Az öt év során, amit ott töltöttem, volt szerencsém több helyen megfordulni, ahol hasonló kõzetek bukkannak a felszínre: részt vettem kutatási programokban Észak-Kaliforniában, Dél-Chilében, a világ egyik legszebb nemzeti parkjában és Peruban. A lokálpatriotizmus gyanúját vállalva kijelenthetem, a legérdekesebb eredményeket, melyek nemsokára fognak megjelenni a Sedimentology címû lapban, a Kárpát-kanyar homokkövei adták. Több mint két éve a Shell houstoni kutatóközpontjában dolgozom. Továbbra is elsõsorban mélyvízi üledékekkel foglalkozom, de általában más lépték-ben. A kõolajiparban manapság a legfontosabb adattípus a szeizmikus szelvény, mely mintegy az altalaj röntgenfelvételét adja, egyre növekvõ felbontással és pontossággal. A kollégáimmal együtt a szeizmikus szelvények számítógépes értelmezését felgyorsító módszereket keressük, gyakran támaszkodva a mesterséges intelligencia, a mesterséges neurális hálózatok és a képfeldolgozás körébõl származó technológiákra.

– Léteznek-e a 90-es években Erdélybõl kivándorolt magyar fiatalok számára közös fórumok, találkozási lehetõségek?

– Néhány ezer erdélyi könnyen szétszóródik egy Amerika-méretû területen. Talán ez is az oka annak, hogy kevés frissen kivándorolt erdélyi magyarral találkoztam, mióta itt vagyok. Két egyetemi központból van több információm ilyen vonalon: az egyik Stanford, a másik a houstoni Rice Egyetem. Mindkét esetben az a tapasztalatom, hogy kevés nemcsak az erdélyi magyarok, de a magyar diákok száma általában, például ha a románok számához viszonyítjuk. Stanfordban egy erõs és népes román diákszövetség létezett és létezik, szervezett magyar diákcsoport viszont nem volt. Érdekes jelenség, hogy innen nézve kisebbnek tûnnek a különbségek az európai etnikumok között, és általában jól érzem magam magyarok, románok, franciák, hollandok, amerikaiak között egyaránt; az etnikum kevésbé számít, mint a közös érdeklõdési kör.

– Mit kellene tennie az erdélyi tudományosságnak és az egyetemépítõknek, hogy valamit hasznosítsanak abból a tapasztalatból, amit ön és sok generációs társa felhalmozott?

– A legegyszerûbb lépés az, hogy minél több kapcsolatot építsenek ki, és tartsanak fenn a nyugati tudományos világgal – nemcsak onnan elszármazottakkal, hanem másokkal is. Manapság ezt sokkal könnyebb megtenni, mint tíz évvel ezelõtt, amikor még az internet és e-mail távol állt a mai fejlettségtõl és hozzáférhetõségtõl. Persze ideális körülmények között a Nyugaton továbbtanulók legalább egy töredékének haza kellene mennie, és ott hasznosítania a tapasztalatát – erre azonban nagyon kevés példát tudok, és az otthoni intézményeknek nehéz versenyezniük a külföldi egyetemekkel és kutatóintézetekkel, ami a jó álláslehetõségeket illeti. Mégis megfontolandó, hogy nem kellene-e létrehozni olyan, otthoni körülmények között nagyon vonzó állásokat az egyetemeken vagy kutatóintézetekben, amelyek több, Nyugaton élõ szakértõt vonzanának haza; vagy külön támogatást adni azoknak, akik vállalják a hazatelepedést. Hosszú távon valószínûleg megoldódnak ezek a problémák, ahogy az ország az Európai Unióhoz közeledik, de jó lenne, ha a tudományos élet megelõzné – és esetleg pozitívan befolyásolná – a politikai fejleményeket.

– Miben más a tudományos kutatás, geológiai kutatás az Egyesült Államokban?

– Széles általánosítással abban, hogy nagyobb mennyiségben és jobb minõségben mûvelik, mint Erdélyben, Romániában. Egy jó egyetem egyik legfontosabb követelménye és alappillére a magas színvonalú és világszerte ismert kutatás; a minõségi oktatást is könnyebb biztosítani, ha egy jó kutatási bázis már létezik. Ennek a legjobb mércéje az, hogy az egyetem munkatársai hány és mennyire hatásos tudományos közleményt közölnek olyan lapokban, melyeket nemcsak Kolozsváron olvasnak a hasonló témával foglalkozó kutatók, hanem, mondjuk, Új-Zélandban is. Több viszonylag friss felmérés mutatta ki, hogy ilyen szempontból Románia messze lemarad nemcsak a nyugati államokhoz, de Magyarországhoz vagy Lengyelországhoz viszonyítva is. Ezért kellene még jobban támogatni azokat a kutatókat és tanárokat, akik az otthoni körülmények között is nemzetközi szinten mûvelik a tudományt. A földtan esetében az tapasztalható, hogy egyre erõsebb az alaptudományok, a fizika és a matematika befolyása, szemben a hagyományos, inkább leíró jellegû geológiával, melyben ritkák a fizikai modellek, képletek és számok. Ezzel párhuzamosan egyre fontosabbá válik a számítógépes modellezés és adatfeldolgozás. Ilyen téren persze otthon is sok változás ment végbe a 90-es évek közepe óta, de annak idején a hangsúly egyértelmûen a geológia építõkockáin, a katalógusstílusú ásványtanon, kõzettanon, õslénytanon, rétegtanon volt. Az akkor tanultaknak ma is nap mint nap hasznát veszem, de az amerikai egyetemeken és szakmai körökben jóval több hangsúlyt fektetnek a logikus, precíz és független gondolkodásra, önálló munkára, és annak meggyõzõ és hatásos közvetítésére. Egy másik különbség nem magában a kutatásban van, hanem annak fogadtatásában és hatásában. Az Egyesült Államokban – mint mindenütt – a természettudományos mûveltség meglehetõsen alacsony szinten van, de ennek ellenére létezik egy erõs „tudományos kultúra”, amely a tudomány eredményeit próbálja lefordítani közérthetõ nyelvre és annak filozófiai, etikai következményeit is vizsgálja. Nem kevés folyóirat, könyv, internetes portál, dokumentumfilm, és vezetõ lapok tudományos oldalai erõsítik ezt a trendet. Egy olyan korban, mikor mindennap szó esik globális felmelegedésrõl, ózonlyukról, genetikailag módosított növényekrõl, klónozásról, nem árt, ha mindenki, de különösen az értelmiségi réteg – amelyik a legjobban befolyásolja egy közösség jövõjét – konyít valamennyit az alapvetõ tudományos kérdésekhez. Erdélyben viszont minimális figyelmet szentelnek a természettudományoknak, a kultúra és a hangadó média alapvetõen a humán mûveltségre épül, és ha a tudomány teret is kap a médiában, gyakran keveredik áltudományos nézetekkel vagy negatív hozzáállással. Nemrég olvastam egy tekintélyes lapban egy tekintélyes szerzõ tollából, hogy a tudomány eredményeinek a politikában való felhasználása kockázatos vállalkozás, mivel a tudományos eredmények megbízhatatlanok. Szeretném, ha minél több ilyen „kockázatos vállalkozást” látnánk, nemcsak Kelet-Európában, de az AEÁ-ban is. A tudomány eredményei ugyanis a legmegbízhatóbbak közé tartoznak: a tudomány önjavító folyamatként mûködik, és kiszûri, vagy kijavítja azt, ami hibás vagy pontatlan.

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s