Gödel, Einstein, Heisenberg

Kardos Gábor filozófus és borkereskedő újabb szövege a Transindex hasábjain (melyet az én ellenszövegemmel összefércelve tettek közzé) számos újabb példáját szolgáltatja az arrogáns, tájékozatlan, fehéret-feketére-festő posztmodern ömlengéseknek. Érdemes tehát szemelgetni az írásból és egy-két megjegyzést elejteni, mielőtt felháborodásunk és érdeklődésünk lankadni kezdene.

Kezdjük pl. ezzel:

“Heisenberg határozatlansági elve, Gödel tétele vagy a relativitáselméletben megjelenő szemlélet egyaránt a pozitivista objektivizmus csődjének felismerését és valamilyen szubjektivitás tagadhatatlan jelentőségének újra felfedezését jelenti, akár a mérési módszerek, akár a jelenséget leíró elméletek, akár az igazság és a valóság formalizálásának kiküszöbölhetetlen relativitásában nyilvánul meg.”

Gödel tétele és a relativitáselmélet mint “valamilyen szubjektivitás tagadhatatlan jelentőségének újra felfedezése”? Ugyan, ugyan. Csak az írhat ilyent, akinek halvány fogalma sincs, hogy miről szól Gödel tétele és mit jelent a relativitáselmélet. Einstein és Gödel mindketten úgy vélték (Heisenberggel ellentétben, tegyük hozzá), hogy igenis létezik egy érzékszerveinktől független objektív valóság; és mindketten úgy gondolták, hogy felfedezéseik hozzájárultak ennek az objektív valóságnak a megismeréséhez. Az einsteini relativitás távolról sem azt jelenti, hogy “minden relatív” lenne, emberi nézőpontunk függvénye. Ahogy Rebecca Goldstein mondja “Incompleteness” című könyvében:

“Einstein értelmezése szerint a relativitáselmélet a téridő objektív jellegét bizonyítja, azt, hogy az mennyire különbözik a mi emberi, szubjektív látószögből alkotott képtől.”

Gödel pedig egyértelműen a matematikai realizmus híve volt, azaz számára a matematika az emberektől független, objektív matematikai valóság feltárásának eszközének számított. Ismét Rebecca Goldstein-t idézem:

“A sors iróniája, hogy Gödel munkásságát, akárcsak Einstenét, sokan úgy értelmezték, mint az objektivitás elleni támadás legmeggyőzőbb hajtóerejét.”

Summa summárum, ha valaki Einsteint és Gödelt próbálja segítségül hívni a relativizmus és a szubjektivizmus védelmében, az az egyik világos jele az autoritásokra való alaptalan és félrevezető hivatkozásnak és felületes szövegelésnek. A relativitáselmélet nem azt jelenti, hogy “minden relatív”, és Gödel tétele nem azt állítja, hogy “semmi sem bizonyítható”.

PS. Érdemes idézni a ‘Gödel’ címszót a Fashionable Dictinonary – ból:

Gödel —
A man with a theorem. Has something to do with axioms. Importantly, shows that everything is relative. To be invoked with quantum things.

Inkvizició, posztmodern módra

Egy evolúció-ellenes szöveget, amelyik nemcsak Charles Darwint és Richard Dawkins-t támadja, hanem minden tudóst háborús bűnösként a hágai bíróság elé állítana, nem lehet szó nélkül hagyni. Még akkor sem, ha ezúttal nálam hozzáértőbb (azaz biológus) személyek is megelégelték a félrebeszélést, és alaposan – de frappánsan és szakszerűen – beolvastak a szerzőnek (itt és itt). Kardos Gábor “filozófus és borkereskedő” egy, a Nature-ben frissen megjelent cikket használ apropónak arra, hogy megpróbálja ízekre szedni az evolúciót és a tudományt általában (itt és itt).

Már az írás elején kiderül, hogy a szerző nem sokra tartja a természettudományt:

“A mai szaktudományok egyértelműen a marketing bulvártörvényeinek engedelmeskednek (már amikor épp nem gazdasági vagy hatalmi érdekeket szolgálnak).”

Egyértelmű, hogy a tudomány sem mentes gazdasági és politikai befolyásoktól, és egy sikeres kutatónak vagy kutatócsoportnak azt is tudnia kell, hogy hogyan reklámozza és adja el az eredményeit. Ez azonban távolról sem jelenti azt, hogy a tudomány és a tudományos módszer pont olyan megbízhatatlan lenne mint más emberi dolgok, mint például a politika, kártyavetés vagy posztmodern szövegelés.

De menjünk tovább. Ezután következik K.G. elmélkedésének az alapgondolata, mely szerint

“ha készek lennénk is elfogadni a darwiniánus és neodarwiniánus kutatók legvitatottabb érveit és bizonyítékait, még akkor is merőben tudománytalan mindebből azt a végkövetkeztetést levonni, hogy az eredményt evolúciónak kellene neveznünk.”

A baj csak ott van, hogy a tudomány és az evolúcióelmélet nem arról szól, hogy mit hogyan nevezünk el, hanem arról, hogy egy jelenség vagy folyamat hogyan működik. Egy dolog megkérdőjelezni valaminek az elnevezését, és teljesen más a név mögötti tudományos elméletet és megfigyeléseket vitatni. Tegyük fel, hogy K.G.-nak igaza van, és az evolúció valóban nem megfelelő kifejezés arra, amiről Darwin és a neodarwinisták beszélnek. Ha ez így is lenne (persze egyáltalán nem így van), az úgy sem mondana semmit magáról az elméletről és a mögötte álló tényekről. K.G. logikája szerint azonban (1) evolúció szó fejlődést jelent, (2) az élővilág nem fejlődik, csak változik; ebből következik, hogy az evolúcióelmélet tudománytalan és a mai biológusok és tudósok döntő többsége félrebeszél. Világos?

Ha nem világos, akkor ezután még kevésbé lesz az, K.G. ugyanis egy hirtelen ügyes mozdulattal egybemossa a biológiai evolúciót a gazdasági fejlődéssel és az ahhoz kapcsoldó minden földi rosszal:

“ahogyan egykor a felvilágosodás felelősségre vonta az ideológiai főhatalmat gyakorló egyházat az inkvizíció és a sötétnek mondott középkor obskurantizmusáért, ugyanúgy – vagy még drámaibban – fogják a holnap szabadgondolkodói felelősségre vonni a pozitivista tudomány képviselőit a modern ipari obskurantizmus emberiség és természet elleni globális bűneiért, amit ma már elég ízléstelen “evolúciónak” vagy haladásnak nevezni.”

Kardos Gábornak és a hozzá hasonló szélsőséges környezet- meg “világvédőknek” tudomásul kellene venniük, hogy az ipari forradalomnak, tudományos kutatásnak, meg technológiai fejlődésnek nemcsak negatív, de egyértelműen pozitív hatásai is voltak és vannak. Aki ezt nem ismeri be, azt arra kellene ítélni, hogy élete hátralevő részét középkori vagy neandervölgyi körülmények között töltse: nemcsak tévé, telefon, számítógép, villanykörte és Transindex nélkül, hanem valamirevaló orvosi ellátás teljes hiányában is. Peter Suber filozófus példája kiválóan illusztrálja a tudományos eredmények hasznosságát tagadó álláspont abszurditását:

“A fertőtlenítéssel végzett műtét tette lehetővé az anyára nézve is biztonságos császármetszéssel való szülést. A 19-ik század előtt, ha a gyereket valamilyen okból kifolyólag nem lehetett a megszokott módon világra hozni, az orvosoknak és a családoknak egy egyszerű, de fájdalmas döntést kellett hozniuk. Megmenthették a gyereket császármetszéssel, ami azonban az anya biztos halálát jelentette. Vagy életben tarthatták az anyát, hogyha elkerültek rajta minden műtéti beavatkozást, de megölték és darabokban távolították el a magzatot.”

A példák sorát persze hosszan lehetne folytatni.

A legnagyobb melléfogás persze az “ember felsőbbrendűségének evolucionista dogmájáról” beszélni (lásd Markó Bálint és Varga Máté válaszait is). Ez annyira abszurd, mintha valaki a “földközpontúság kopernikuszi dogmájárol” elmélkedne. Pontosan Darwin volt ugyanis az, aki szembeszállt az embert a teremtés koronájának tekintő világnézettel, és a Homo sapienst végre az állatvilág és az egész földi élővilág részének tekintette. A mai evolúciós biológusok, pszichológusok, filozófusok (mint például Richard Dawkins, Stephen Jay Gould, Daniel Dennett, Steven Pinker) pedig nem győzik hangsúlyozni írásaikban, hogy az evolúcióelmélettől – és a valóságtól – mi sem áll távolabb, mint egy célszerűen mindig ‘jobb’ és ‘magasabbrendű’ élőlényeket létrehozó folyamat. Hogy egy-egy gyengébb középiskolai tankönyvből és órából esetleg ez nem világos, az más lapra tartozik, és ha valaki az evolúcióról és annak társadalmi vonatkozásairól elmélkedik nyilvánosan, annak nem ártana ha jobban utánanézne.

K.G. a harcos környezet-, állat-, sőt, “világvédő” köntösében tetszeleg — ami önmagában nem is lenne baj. Racionális megoldásokat a valóban létező és valóban súlyos környezeti problémákra azonban elfelejt javasolni. A legjobb ötlete az, hogy a tudósokat, legalábbis a pozitivistább fajtákat (gondolom, a pszichoanalisták kíméletet érdemelnek) háborús bűnösökként kellene kezelni. Mit számít, hogy a környezetvédelem legjobb hagyományai és eredményei nem anarchista és antiglobalista utcai tüntetésekben gyökereznek, hanem komoly szakértelemben és alapos tudományos munkában. Mit számít, hogy pozitivista tudósok és tudomány nélkül halvány gőzünk sem lenne az ózonlyukról, a globális felmelegedésről, vagy a biodiverzitás csökkenéséről. Mit számít, hogy a “biodiverzitás” szó megalkotója és a biodiverzitás fogalmának és fontosságának legismertebb hirdetője ugyanakkor az evolúció egyik legjobb szószólója, Edward O. Wilson. Mit számít, hogy az állatvédelem talán legismertebb harcosa és filozófusa, Peter Singer, pontosan a darwini látásmódra alapozva érvel a “morális kör” Homo sapiens-en túli kiterjesztése mellett.

Kardos Gábor már-már zsigeri gyűlölete a mai tudomány iránt azonban nem csupán a háziszárnyasok és a világ súlyos helyzete fölötti aggodalomban gyökerezik. Második írása végén ugyanis kibújik a szög a zsákból, és megtudhatjuk, hogy a legnagyobb baj nem is az, hogy az evolúciót nem szabadna evolúciónak nevezni, hanem az, hogy

“hova tették tudós barátaink a majom és az ember istenadta lelkét? Mit tettek minden élők közös lelkével? Még a majmoktól is elvették és ezzel csináltak ennyire majmot belőlünk – illetve leginkább magukból.”

Nos, a válasz egyszerű: tudós barátaink pontosan oda tették a “majom és az ember istenadta lelkét”, ahova tartozik. A könyvespolc ‘teológia’, vagy – rossszabbik esetben – ‘olcsó filozófálgatás’ címkéjű polcára. Mielőtt K.G. megírja következő kirohanását az evolúció ellen, a biodiverzitás és a “minden élők közös lelkének” védelmében, nem ártana, ha ő is jobban szétválogatná könyveit, fogalmait és gondolatait egyaránt.

P.S. Itt olvasható Kardos Gábor harmadik hozzászólása, a fenti szöveggel párhuzamosítva. (folyt. köv.)

No such thing as thinking without thinking

Nice review of Malcolm Gladwell’s ‘Blink‘ in the March/April issue of Skeptical Inquirer. This is a widely popular and well-written book that suggests that quick, unconscious decisions are better than informed but time-consuming deliberations. Here is a good summary by Wesley Cecil of why one should not take this book too seriously:

By the measure of books by New Age mystics or anti-science religious fundamentalists, Malcolm Gladwell’s Blink is not exceptionally irrational. However, due to its popularity and critical acclaim, Blink stands as potentially far more damaging to rational discourse. Replete with errors both logical and factual, it advances an argument hostile to the traditions of reasoned thought: that one can think without thinking. Primarily, Gladwell’s Blink demonstrates that the dangers of not thinking are as prevalent as ever.

Fallogocentrikus nonszensz

Ismét nem bírok ellenállni a kísértésnek, hogy ne idézzek a Hét friss számából, melyben a fétisizmusról olvashatunk egy kis posztmodern – pszichoanalitikus összeállítást. Íme egy kiemelkedő szövegrészlet, “A pornográf képiség fétis jellege” címü írásból:

Természetesen ez a felosztás aligha tekinthető biológiai determinizmusnak, jóval inkább a férfi és nő különbözőféleképpen működő szenzualitását a nyugati metafizika oppozicionális logikája alapján lefestő fallogocentrizmus megnyilvánulásáról van szó.
A hiányzó női fétis fontos elméleti súllyal bír annak kérdésében, hogy pornográfia mennyire tartható férfiközpontú jelölési rendszernek. A feministák széles köre osztozik abban a nézetben, hogy a pornó a „men power”-t juttatja érvényre a nő szexuális tárggyá való lealacsonyításában. A pornográfiát a nők szexuális szabadsághoz és az egyenrangúsághoz vezető királyi útnak tartó renegát feministáktól a nők kulturálisan erőltetett szemérmességét hangsúlyozó kutatókig terjedő ellentábor ezzel szemben tagadja, hogy a pornográf képiség csak a férfiak által és a férfiak örömére létrehozott nyelvi játék volna. Azt gondolom, hogy ennek bizonyításához meg kellene találnunk a freudi fétisfogalom női párját, annak a bizonyítékául, hogy létezik női pornográfia, női jelölés. Amíg ez nincs, el kell fogadnunk Lacan tételét, hogy a szimbolikus rendbe való belépés és ezzel együtt a jelölés biztosítéka a fallosz egyedül, s a pornográf képiség igenis maszkulin jelenség, amelyet még a férfi távollétében is a fallosz ural a fétis képviseletében.

“A férfi és nő különbözőféleképpen működő szenzualitását a nyugati metafizika oppozicionális logikája alapján lefestő fallogocentrizmus”? What the f%/!+” is that? Ilyeneket olvasván néha kezdek gondolkodni, hogy nem valamiféle cselről van-e szó. Hogyan lehet pl. a fenti elmélkedést megkülönböztetni egy olyantól, melyet a számítógép generált? Az a gyanúm, ha a számítógépeket a posztmodern szerzőkkel mérnék össze, akkor zsebredugott kézzel tennék le a Turing-tesztet.

The culture of science

[this article was published in Ad Astra in 2004]

An interview grabbed my attention in a Romanian newspaper a few months ago. A “researcher” claimed that, in his book entitled “The Final Truth”, he presented a theory that “bridges the gaps between the idealistic, materialistic and ezoteric worldviews”; that thoughts cannot arise in the human brain, they must come from somewhere else; that Darwininan evolution is wrong; that there must be another Universe that “consists of electromagnetic waves of higher frequencies”; and that this high-frequency Universe is the source of all human thought, UFOs, religion, astrology and paranormal phenomena.

The fact that somebody, who by all means would satisfy most criteria for the recognition of a crackpot, comes up with a handful of ideas that are either age-old or simply silly and tries to sell them as revolutionary scientific results is not new and would not grab my attention anymore. It was the style of presentation that forced me to think about this article a bit longer: the editor (and interviewer) tried to create an aura of scientific authenticity by saying that people from Chalmers University in Goteborg, Sweden and the Hungarian Academy of Science “expressed interest” in the book; and by mentioning that the author has spent many years doing research on these subjects in Sweden. I could not resist writing a letter to the newspaper and pointing out that the “research” of this gentleman is far from being science and, if presented at all, it should be presented accordingly, either as metaphysics or philosophy (of the sloppiest kind, I must add), or as just another muddled rambling about other-worldly energies and paranormal nonsense. But not as science and a Nobel-prize-worthy intellectual achievement.

The letter was published, and it generated a series of pro-and-con articles in the Transylvanian newspaper. With the exception of a mathematician, who was slightly critical of “The Final Truth” and its author, everybody, including the editor, were enthusiastic about them. They either said that this was science, my opinion nonwithstanding, or that this was more than science, because it integrates the ‘spiritual dimension’ with what we know from science. Those who argued against my criticisms included a ‘chief psychiatrist’ and a ‘university professor’. After a few months of replies-to-the-replies, the editor finally closed the argument by writing that he was proud of starting these series of articles about “The Final Truth”, and the importance of the book was also suggested by the fact that it drew the attention of “American researchers” as well. He just forgot to mention what the “American researchers” had to say about it.

It is true that the newspaper I am talking about is not a major paper in Romania; that it is published in Hungarian, therefore it has a relatively small readership in Transylvania, more precisely in the city of Cluj. I think however that it is diagnostic of the attitudes towards science in this part of Europe. After all, Cluj has one of the largest universities in Europe (more than 40,000 students and 1500 faculty), and I find it worrysome that nobody of the several thousand Hungarian-speaking faculty members and students takes the time to fight such science-bashing or science-degrading nonsense that surfaces from time to time in the media. They either don’t know how to tell good science from bad science or pseudoscience, or they do know but they couldn’t care less.

It seems to me that back home, science, if the word is understood correctly – as we saw, sometimes it isn’t -, is not considered an essential part of being well-read, well-informed, and well-educated. A lot of ‘intellectuals’ are enthusiastic about science – as long as astrology or chinese medicine are included, as long as great scientists can be used as boosters of national pride, or as long as you do not exclude postmodern literary criticism (the term “literature science”is often used in Hungarian and it gives a hint of how broad the meaning of the word ‘science’ is in some circles). When I was in high school in a small Transylvanian town near Brasov, math and physics were thought to be important only because at that time (in the eighties) these subjects meant the safest route towards college education. Almost everybody seemed to know that real knowledge and real culture can only come from the study of literature, art and history. And I think this attitude did not change since then, or it even got worse: it is still OK if you don’t know what a fractal is or how the genetic machinery inside us works, but you cannot be a real intellectual if you cannot talk about Shakespeare, Ionesco, Derrida or Tarkovsky for at least as long as two beers last at the pub. In their excellent paper on the status of science in post-communist Romania, Liviu Giosan and Tudor Oprea suggest that “culture wars” between the “two cultures” would be “suicidal at best”. However, I am afraid that there is no danger of “culture wars” or “science wars” in Romania, simply because the intellectual elite is dominated by people with little or no scientific background and a ‘culture of science’ does not exist. One obvious piece of evidence is that none of the major Romanian daily newspapers has a science and/or technology section. While ‘science writing’ has become an exciting profession in the West, it is essentially non-existent in Romania. Yes, Discovery Channel is available in many cities [let’s put aside now the fact that not all of its programs are scientific] and I hear there is even a Romanian edition of Scientific American, but, to put it mildly, there is a lot of room for improvement in making science more socially accepted, better understood, and part of mainstream culture.

More reliable than my little pieces of anecdotic evidence are the results of a recent study prepared for the European Commision: an Eurobarometer report on “public opinion in the countries applying for European Union membership”. There are several statistics that suggest a positive attitude towards science in the candidate countries in general, including Romania. For instance, 78 % of Romanians (81 % on average in the thirteen countries) agree with the statement that “science and technology are making our lives healthier, easier and more comfortable”. Also, 74 % think that “even if it brings no immediate benefits, scientific research which adds to knowledge, is necessary and should be supported by government”, and scientists are regarded by 51 % of the respondents as having a highly prestigious profession. Other numbers however are less encouraging. In the category of “knowledge of fundamental scientific facts”, the average number of correct answers given by participants in Romania is significantly below the average in the EU or in many other Eastern European countries. Compared to the rest, Romanians did poorly in in recognizing the scientifically correct method for drug testing (15 % correct answers compared to more than 30% in most other countries).

I am not convinced that these differences are extremely important or disconcerting. The gaps between statistics on science in Romania and in other candidate countries or the EU increase from barely significant to orders of magnitude as one goes from the attitudes and knowledge among the population to governmental investments in R&D and to the number of scientific publications. To add only one number to the detailed analysis by Giosan and Oprea (2003): the gross domestic expenditure on R&D in the field of natural sciences in 2000 was 12.1 million euros in Romania, compared to 59.1 million in Hungary, 185.9 million in the Czech Republic, and 261.9 million in Poland (Simona Frank: R&D expenditure and personnel in the candidate countries in 2000, Statistics in focus, Science and technology, Theme 9-1/2003).

But my main concern here is not science policies, R&D expenditure, or the quantity and quality of research in Romania. What I wanted to and started to talk about is the lack of a culture of science in the mass media and among intellectuals in general, including even many of those who are employed by universities or research institutes.
Science has become much more popular and fashionable in the West during recent decades. Numerous science books written for the general public in a simple and easy-to-understand language – but without too much dumbing down – are bestsellers; it is possible now to make a succesful Hollywood movie about the life of a mathematician (I am talking about ‘A Beautiful Mind’); most large bookstores have an impressive collection of popular science books. Some of these books are much more than popular science: they are frequently cited in the real scientific literature and have a strong influence on the field; many represent an inspired – and inspiring – mix of scholarship in the natural sciences, philosophy, and good writing. Authors like Richard Dawkins, Stephen Jay Gould, Steven Pinker, Daniel Dennett, Steven Weinberg have become a lot more popular than numerous highly regarded names in postmodern literary criticism and philosophy. [Frankly, I am not surprised. Try reading an essay or a book by one of the science guys and compare it to a representative writing of the of the postmodernist camp.] Museums of science, technology and natural history in the United States are larger, richer, and more interactive than ever. Whenever a famous scientist gives a public presentation, lecture halls are quickly filled and tickets are sold out in advance. A few months ago Stephen Hawking gave a lecture in Houston. All of the almost 5000 tickets that went on sale were gone by the time of the presentation.

It seems like the two cultures of C. P. Snow are antagonistic or lack real communication only in the eyes of those who still see the arts and the social sciences entirely independent of the natural sciences. The best and some of the most influential thinkers of our time are scientists who are also good writers – or writers/artists who know quite a bit about science. This ‘culture of science’ has been given the name “third culture” by literary agent and science writer John Brockman and is promoted on his website “The Edge” (http://www.edge.org), a discussion forum for a distinguished group of scientists and ‘new humanists’. Twelve years after introducing the idea of the ‘third culture’, Brockman suggests that “the third culture now includes scholars in the humanities who think the way the scientists do. Like their colleagues in the sciences, they believe there is a real world and their job is to understand it and explain it. They test their ideas in terms of logical coherence, explanatory power, conformity with empirical facts. (…) They are not reducing the humanities to biological and physical principles, but they do believe that art, literature, history, politics – a whole panoply of humanist concerns – need to take the sciences into account.”

As I already suggested, I do not think that the ‘third culture’ and the ‘new humanists’ have a strong presence in Romania. Most people base their worldviews entirely on tradition and authority or embrace either the numerous new waves of mysticism and pseudoscience or a nihilistic and relativistic postmodernism. Although not everything is going well in this regard in the Western world either, I still hope that getting closer politically and economically to the European Union will increase not only the quantity and quality of research in Romania, but will also improve science education and the acceptance and understanding of science.

Like in other, more western parts of the world, most people in Romania seem to have an overall positive attitude toward science. They just don’t know what exactly it is. Those few who know better have the responsibility of educating the general public. For example, by speaking out when pseudeoscientific or antiscientific nonsense hits the media; explaining in simple terms but with convincing logic why pseudoscience is not science or why darwinism and evolutionary theory cannot and should not be blamed for the horrors of fascism and communism. It is unlikely that a country will have its Silicon Valleys and a greatly succesful economy as long as its political leaders and influential intellectuals do not recognize the importance and value of both scientific research and science education. In the long term, they should also realize that the social sciences and humanities cannot ignore the natural sciences anymore. As evolutionary biologist Edward O. Wilson put it, “most of the issues that vex humanity daily – ethnic conflict, arms escalation, overpopulation, abortion, environment, endemic poverty, (…) cannot be solved without integrating knowledge from the natural sciences with that of the social sciences and humanities. Only fluency across the boundaries will provide a clear view of the world as it really is, not as seen through the lens of ideologies and religious dogmas or commanded by myopic response to immediate need.”

References

1. L. Giosan and T. Oprea. Science in post-communist Romania. Ad Astra, 1 (2) 2002.
2. Candidate countries Eurobarometer. Public opinion in the countries applying for European Union membership. CC-EB 2002.3 on science an technology. European Commission, January 2003.
3. S. Frank. R&D expenditure and personnel in the candidate countries, in 2000, Statistics in focus, Science and technology, Theme 9-1/2003.
4. C. P. Snow. The two cultures. Cambridge University Press, 1993.
5. E. O. Wilson. Consilience: the unity of knowledge. Vintage Books, 1999.

Global warming does not cause earthquakes

According to Wired magazine’s “Biggest Discoveries of 2005“, the most important discovery of 2005 is that

Thanks to the Asian tsunami and Hurricane Katrina, global warming can no longer be ignored.

I agree that global warming can no longer be ignored, but you don’t need to know too much about earth science to realize that the Asian tsunami has absolutely nothing to do with it.

Lehet-e értékes az áltudomány?

[Egy újabb archiválási akció — ez a cikk a kolozsvári Szabadság 2002 október 22-i számában jelent meg.]

Balogh Béla A végsô valóság címû könyvének kapcsán megjelent írásom (Szabadság, 2002 szeptember 10 és 11) után dr. Váradi G. János fejtette ki véleményét a vallások, “más szellemi irányzatok” és a tudomány kapcsolatáról (Szabadság, 2002 október 10). Ugyancsak ô figyelmeztetett, hogy “ha valaki egy könyvet nem olvas el, akkor ne próbáljon véleményt írni róla csak a mások elbírálása alapján”.

A szóbanforgó cikkben Balogh Béla a Szabadságban megjelent kijelentéseire (a legfrissebb írás a Szabadság szeptember 4-i számában olvasható) reagáltam. Véleményemet nem “mások elbírálása alapján” vetettem papírra. Azt is kétlem, hogy minden könyvet muszáj végigolvasni ahhoz, hogy véleményt alkossunk róla. Nem szükséges végigszenvednem egy Vadim Tudor-kötetet ahhoz, hogy kijelenthessem: valószínûleg csapnivaló. Balogh Bélának a Szabadságban megjelent, a mai tudomány állására fittyet hányó, de ugyanakkor a tudomány köntösében tetszelegni akaró abszurd kijelentései minimálisra csökkentik annak valószínûségét, hogy könyve számomra értékes és érdekes legyen.

Dr. Váradi G. János cikkének címe azt sugallja, hogy fogalmaim és felfogásaim homályosak. Az ô sokkal világosabb felfogása és fogalmai szerint a tudomány “az úgynevezett anyagi világ tanulmányozásával” foglalkozik, míg a vallás és a “spirituális irányzatok” az emberi élet értékével és céljával, a “halálon túli létezéssel”, a “szellemvilággal”, “más dimenziók létezésének lehetôségével”, az “ember szellemi fejlôdésével”, valamint az “Abszolút Erô vagy Végtelen Szellem megismerésével” törôdnek. Szerintem az emberi élet értékével és céljával a filozófia is foglalkozik, a más dimenziók kérdése elsôsorban a fizikusokra tartozik, és az emberi szellem fejlôdéséhez — ha van ilyen — a pszichológiának is van némi hozzászólása. Azt is megtudhatjuk, hogy mindent és mindenkit az “Abszolút Erô vagy Végtelen Szellem” hozott létre és mozgat. Ez a kijelentés teremtésmítosznak nem túl érdekes, fizikának vagy biológiának pedig nonszensz.

Abban egyetértek, hogy érzékszerveink nem csalhatatlanok. A tudomány pontosan abban különbözik a többi megismerési módszertôl, hogy megpróbálja kiküszöbölni ezt a szubjektivizmust és mérôeszközökkel helyettesíti az érzékszerveket; a kétkedés nélküli hit és megkérdôjelezhetetlen autoritások helyett szigorú logikával meg adatokkal támaszt alá minden elmélkedést. Ezzel szemben a vallások és a “szellemi irányzatok” a szubjektív élményre helyezik a hangsúlyt. Nincs szükség szigorú logikára, adatokra, bizonyítékokra, ellenôrizhetôségre. Ezzel nincs is semmi baj, ha tudatosul bennünk a különbség a két módszer és a kétféle “valóság” között. A Nap és Föld példájánál maradva: Kopernikusz, és ôt követôen Kepler, Galileo meg Newton a tudományos módszert használva tisztázták, hogy a Föld és a többi bolygó hogyan kering a Nap körül. Kétlem, hogy eljutottak volna e felismerésig, ha “spirituálisabb” módszereket választanak. Mint ahogy azt is kétlem, hogy a rák vagy AIDS elleni harcot a kézrátétellel gyógyító spirituális “szakértôknek” vagy a vizeletkúrával kísérletezô természetgyógyászoknak köszönhetôen fogjuk megnyerni.

Ennek ellenére egyértelmû, hogy a tudományos módszer és gondolkodás használata nélkül is lehet maradandót, értékeset és érdekeset alkotni — gondolok itt elsôsorban a mûvészetekre és a filozófiára. A baj ott kezdôdik, mikor valaki megpróbálja elmosni a kétféle módszer közötti különbséget, és rangot meg hitelességet akar szerezni a szubjektív és a tudományos módszert semmibevevô elmélkedéseknek azáltal, hogy azokat tudománynak és kutatásnak nevezi. Az ilyen áltudományok (angol ’pseudoscience’) terjeszkedését elôsegíti a tudományos módszer ismeretének szinte teljes hiánya az egyetemeken és laboratóriumokon kívül. A tudományokban kevésbé jártas embernek egyre nehezebb különbséget tenni értékes és értéktelen, valódi és áltudomány között. Az Amerikai Egyesült Államok 290 millió lakosának több mint 50%-a hiszi, hogy az embert Isten teremtette valamikor az utóbbi 10 000 év folyamán, annak ellenére, hogy ugyanez az ország büszkélkedhet a legjobb tudományos mûhelyekkel és teljesítményekkel. Hosszú távon nem vezethet sok jóra, ha ilyen óriási szakadék keletkezik azok között, akik génekkel és atomokkal játszadoznak a laborokban, és azok között, akiket a mindennapi életben egyre erôsebben érintenek a felfedezések és eredmények. E szakadékot csak növelhetik az olyan könyvek, írások vagy iskolák, amelyek azt tanítják, hogy a Föld 10 000 éves, hogy az evolúció nem mûködhet, vagy hogy a krokodil csakis valamilyen tervezômunka eredménye lehet, mivel nagyon komplex és nem “evoluált” egy cseppet sem az utóbbi idôben. A sort hosszan folytathatnám, az ehhez hasonló nonszensszel elôhozakodó “kutatók” száma egyre növekszik, és a határ, úgy tûnik, a csillagos ég. Minden jóindulat és építô szándék ellenére sem hiszem, hogy az ilyen elmélkedések és könyvek értékesek és érdekesek lennének.

De lám, ismét abba a hibába estem, hogy véleményt mondok könyvekrôl, anélkül, hogy elolvastam volna ôket.

The truth about the Enlightenment

An excellent article by philosopher Simon Blackburn. It is great to hear somebody talk like this after all the noise about the coming apocalypse, the anti-humanism of science, the dangers of technology, and so on:

“The west, it is sadly said, has lost confidence in the Enlightenment. It is quite common to see intellectuals state as a fact that the Enlightenment project has been tried and failed. This is a lie. There never was one single Enlightenment project, and of the Enlightenment projects that there were, many have succeeded beyond the wildest hopes of their proponents. The Enlightenment provided the matrix I have talked of, in which scientific enterprises could flourish. Now, our understanding of the world is better because of physical science. Our understanding of ourselves is better because of biological science. We live longer, and we feed ourselves better, and ‘we’ here includes not only people in first world countries, but countless people in the third world. We look after the environment better, and in time we will manage our own numbers better. Outside the theocracies of the east more people have more freedoms and enjoy more education, more opportunities and may even have more rights than ever before. We owe this progress entirely to the culture forged, in the west, by Bacon and Locke, Hume and Voltaire, Newton and Darwin. Humanism is the belief that humanity need not be ashamed of itself, and these are its great examples. They show us that we need not regard knowledge as impious, or ignorance as desirable, and we need not see blind faith as anything other than blind.”

An intelligent judge against Not-So-Intelligent Design

Judge John E. Jones III finally has a decision in the Pennsylvania creationism trial. How refreshing is to see a judge (and not any judge, but a conservative Republican appointed by George W. Bush) not falling into the trap of ‘equal time’ and ‘balanced judgment’ (see for example this story). He is simply extremely clear that intelligent design is not science, regardless of how hard some people try to masquerade it like that. Of course, I cannot be as eloquent as Carl Zimmer is:

“Journalists would do well to print Judge Jones’s decision out and read it carefully. It’s not up to a journalist to decide which side is right in a genuine scientific controversy. But it’s wrong to let people use an article as a soapbox where they can make grand pronouncements about science, without looking into whether the science actually backs them up. Judge Jones fact-checked intelligent design and found it wanting. He did not shy away from this realization with worries that he was somehow being one-sided. Justice holds a balance in her hand, but balance is not what she seeks. Instead, she weighs the evidence to see which way it tips.”

I am responsible for typing the last two sentences in bold. I just like them a lot.

Újabb hazai posztmodernkedések II.

Ha már az új Hét-en és a hasábjain tündöklő Virilió-íráson csámcsogunk, kár kihagyni a hozzá kapcsoldó kommentárt, melyet Gyuris Gergely jegyez. Ha ez a Virilio szövegéből nem lenne világos (és nem az), akkor itt magtaláljuk a lényeget: minden jelenlegi földi rosszért, kedves olvasó, a terrorizmustól a müvészetek hanyatlásáig, a fő hibás nem más, mint a tudomány:

“a tabuk áthágásával (klónozás, abortusz, bizonytalan kimenetelű kísérletek önkéntes kísérleti alanyokon stb.) a tudomány többé nem korlátozható, a tudományba vetett kritikátlan, fanatikus hit pedig az önkényes kutatások és kísérletek medrébe tereli ezt a haladást. A tudósok már nem feltétlenül egy „jó” ügy érdekében, az emberiség érdekeit szem előtt tartva végzik munkájukat, hanem pusztán a tudomány kedvéért. Az emberi élet (és az isteni teremtés) szentségét figyelmen kívül hagyó klónozás, a gépek emberi jegyekkel történő felruházása (fizikai és mentális szinten) egy olyan antihumánus folyamat részei, amelynek végeredményeként megsemmisülhet a kutatások eredeti tárgya: a tudományos öntudatlanság az emberiség végső eltűn(tet)ése felé mutat, feltéve, hogy a tudományos önelégültségnek köszönhető balesetek egyike nem jár hamarabb végzetes eredménnyel.”

Érdekes véleményazonosságnak lehetünk itt tanúi (strange bedfellows, mondanánk angolul): ezt egy katolikus pap is írhatta volna, annak is a konzervatívabb változata. Az isteni teremtés szentségét figyelmen kívül hagyó klónozás? – nem is tudtam, hogy a Hét szerkesztői és cikkírói szimpatizálnak a kreacionizmussal. De érdemes továbbolvasni:

“A tudomány jelenlegi állapota azonban nem csak a kísérletek és háborúk kapcsán vet fel etikai kérdéseket. Az egyre gyorsuló haladás ütemét a sebesség metaforája teszi érzékletessé: míg a felvilágosodás (Enlightenment) korához képest a jelenlegi évszázad már a fénysebességé (speed of light), addig a következő már a sebesség fényének (light of speed) évszázada lesz. A techno-tudomány követhetetlen, szélsőséges fejleményei és fejlesztései egy embertelen, sőt ember nélküli jövőt vetítenek előre.”

Fogadni mernék, hogy tudomány-gyülölő szerzőnk a “techno-tudomány egy követhetetlen, szélsőséges fejleményét” használva írta e szöveget, ily módon kicsit közelebb hozva a ceruza- és ember nélküli jövőt. S hogy mért lenne a 21. század a fénysebesség, a 22. pedig a sebesség fényének százada, az számomra rejtély marad. Mióta van a sebességnek fénye?

Az biztos, hogy ha a birkaságnak meg üres szövegelésnek fénye lenne, akkor a közvilágítást meg lehetne oldani a szélsőséges techno-tudomány nélkül is.

P.S. A teljesség kedvéért azt is jegyezzük meg, hogy Gyuris Gergely recenziója nem teljes egészében pozitív, a vége felé egy kis kritikus és szkeptikus hangvételt is fellelhetünk, például itt:

“A különböző nézőpontok ismertetése helyett egyoldalú, és egy idő után kiszámítható, dogmatikus kritikát kapunk, a meggyőzés görcsös szándéka alkalomadtán még a szerzőnek az adott témában való jártasságát is megkérdőjelezi.”